Jön a teljes összeomlás a nyugdíjrendszerben


A magyar lakosság 30 százaléka meg van győződve arról, hogy időskorában más bevételre is szert tehet majd a nyugdíja mellett. A mostani rendszerről úgy vélekednek, hogy tarthatatlan. Ezekből adódóan egyáltalán nem mindegy, hogy megtakarításból vagy épp időskori munkából ered a jövedelmük.


Kevesen gondolunk a jövőre - A felmérés eredményeképp arra lehet következtetni, hogy a magyar lakosság egyharmad része úgy képzeli, hogy a nyugdíja fedezi a biztos megélhetését. Ami szükséges a megélhetéshez az a mostani bevételük 77 százaléka lenne, viszont ebből kézhez csak a 66 százalékát fogják megkapni nyugdíjas éveikben. Ebből következik az, hogy a lakosok nagyrésze nem fog tudni megélni nyugdíjából. Az időskori megélhetéshez csak a nyugdíjból származó bevétel nem lesz elég. Úgy vélekedik a magyar lakosok 64 százaléka, hogy munkára lesz kényszerülve majd időskorukban is. Ez pedig azt jelenti, hogy a felhőtlen nyugdíjas évek semmivé válnak és munkával kell töltenie az embereknek az utolsó éveit is. Nem igazán példaértékű a pénzügyi ismeretünk, amely a magyar lakosságot szemlélteti, ettől függetlenül mégis vannak nemzetközileg tőlünk hátrébb szorult társadalmak is.

A korosztályok gondolkodásmenete - Magyarországon a 15 illetve 69 év közötti emberek több mint 40 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással. A mostani harmincas korosztályban minden ötödik – illetve hatodik ember gondol a biztos időskori éveire, amely 38 százalékot jelent. Viszont az ötvenes korosztályban már minden negyedik ember tesz valamilyen lépést a zavartalan időskori életre, így kijelenthetjük azt, hogy ez a korosztály már sokkal jobban előregondolkodik. Fontos azt a tényt már minél korábban megtapasztalnunk, hogy egy - példának okáért nyugdíjbiztosítás - befektetés 10 év alatt 5 százalékos hozammal 1,6- szorosára gyarapodik, viszont a 4,3- szoros gyarapodást is el lehet érni 30 év alatt.

2024  Rugalmas hitelek - Autó, ingatlan, vállalkozás, szolgáltatás